A Fagyöngy forrás

2009. október 15., csütörtök

Tapolcai fagyöngy forrás rendbetétele és kialakításaMiskolctapolcán a Fagyöngy és a Csabai út kereszteződésében található a Mester Kelemen forrás, mely évek óta elhanyagolt és lepusztult állapotban van.

A Fagyöngy forrás legendája

A miskolctapolcai Fagyöngy utcában található, a helyiek által csak „Fagyöngy forrásnak” nevezett, a legnagyobb szárazságban is csordogáló tiszta vizű forrás szájról szájra terjedő legendája, állítólag még arra az időre vezethető vissza, amikor a Bors - Miskóc nemzetség a tapolcai völgyben Szent Benedek rendi bencés apátságot alapított. A bencés rendi apátok köztudottan mindenben önellátóak voltak, mint ahogy arra nursiai Szent Benedek, a bencés rend megalapítója a Montecassióban alapított monostorában törekedett. Így aztán nemcsak az élelmet termelték meg a völgyben, hanem a betegségekre is itt kerestek gyógyfüveket, gyógynövényeket. Hamar felfedezték azt az örökzöld növényt, amely elsősorban a mai Ospark lombos puha fáin élősködött. Látták, hogy a magját madarak viszik át egyik fáról a másikra, s gyökereit a fa kérgébe ereszti. Tudták, hogy az évezredek óta ismert örökzöld növényről a görög mitológiában azt írták, hogy a tavasz visszatértébe vetett remény tartja fönn. A kelta druidák szerint pedig a tél beálltával természetből távozó életerő e folyton zöldellő növénybe vonul vissza, ezért különös tiszteletet érdemel, így az egészségadó áldozati italhoz szedett növény termése nem is érinthette a tisztátalan földet. Egyes néphitek szerint a fagyöngy az új élet záloga és a termékenység szimbóluma. Bár a bencések ezeknek a különféle néphitből eredő mendemondáknak nemigen hittek, de azt felfedezték, hogyha a leveleket és a hajtásokat leforrázzák, s megitatják azzal, akit a gutaütés kerülget, jótékony hatással van rá a főzet. Különösen gyorsan hatott a szer, ha a vizet a gyógyító főzethez e helyi forrásból merítették. El is nevezték hát a forrást és a hozzá vezető utat Fagyöngynek. A növény hatásmechanizmusát még ma sem sikerült pontosan megfejteni, de a miskolctapolcai Fagyöngy forrás legendája ma is él.




A környezetét helyi önkéntesek szoktuk időközönként takarítani, hogy legalább elfogadható szinten nyújtson felüdülést a megszomjazott turisták számára. Az állapotát látva felmerült bennünk a gondolat, miután Miskolctapolca központjában helyezkedik el, megérdemelne egy rendezettebb környezetet. Miután megtudtuk, hogy a forrás az építő kőműves mesterről lett elnevezve, úgy gondoltuk, hogy egy szebb nevet is kiérdemelne és miután a Fagyöngy utcában van, kínálkozott a Fagyöngy-forrás elnevezés.Egyesületünk felvállalta, hogy ezt a projektet a tervezéstől a kivitelezésig koordinálja, mint egy fővállalkozó.A mostani állapot ismertetése:Jelenlegi állapotában, mely szerint egy rossz állapotú korláttal van körülvéve, és le van süllyesztve körülbelül 60-70 cm-es mélységbe, és az egész forrás egy kibetonozott aknaszerű mélyedésben folyik. Az forrás szintjére 4-5 keskeny lépcsőfokon lehet lejutni. A mostani állapotában úgy el van dugva a lehetséges érdeklődők elöl, hogy szinte a már több éve Miskolctapolcán lakó honfitársaink sem veszik észre, és nem is tudnak róla. Mindenesetre megérdemelne egy kisebb rendbehozatalt.Tervezett átépítés leírása:A jelenlegi aknát mindenképpen el kellene bontani, helyére egy kicsit tágasabb mélyedést szélesebb lépcsővel kell létrehozni. A forrás kiömlő nyílására egy díszes kútfejet lehetne behelyezni, mellyel az esztétikai hatását tudnánk fokozni. A kifolyószintjére egy kisebb kör alakú vízgyűjtőt képzeltünk el. Miután elkészült az új felépítmény, a felületét kőből készült burkolóanyaggal lehetne beburkolni. Az így elkészült forrás felé egy fából készült igényes fedeles építményt terveztünk, mely lehetővé tenné a forrás körbe járását is. A forrás környezetének padozatát kőburkolattal vagy egyéb más díszkővel lehetne burkolni. Az elkészült építményre egy tábla kerülne a forrás nevével. A fafelépítményre körbe virágos ládákat lehetne elhelyezni, ezzel növelve a forrás környezetének esztétikai megjelenését. Az esti órákban meg lehetne valósítani, hogy a forrás és környezete egy szerényebb díszkivilágítást is kapjon.Az így elkészült forrás a Miskolctapolcáról induló és ide befutó turistautak kiinduló és végpontja vagy csak egy közbenső állomása lehetne. A forrás mellett ellehetne, helyezni egy Bükki turistatérképet, amelyről tájékozódni lehetne hogy innen milyen turista útvonalak lehetségesek, és hová mennyi idő alatt juthatunk el gyalogtúrával. A térkép mellett Miskolctapolca rövid történetét is be lehetne mutatni.Jelenleg az előtervek elkészültek , a tervezés finanszírozását a Miskolc Városi Önkormányzat vállalta magára. A végleges tervek elkészítése után a felépítéshez szükséges összeget pályázatok útján és adományokból tervezzük megvalósítani.

0 megjegyzés: